Ünnepi Csokitorta diétásan
A csokoládé segíti a zsírégetést és finom! Ezt a tortát édesítőszerrel a paleolit diéta alapján készítettük. Türelem és egészséges hozzávalók. Ennyi a torta titka.
Diétás csokitorta marcipánnal
Hozzávalók:
Tésztához:
8 tojás
4 evőkanál vajzsír
8 púpos evőkanál kakaópor
8 teáskanál xilit
Melegítsük elő a sütőt 180 fokra (alsó-felső sütés) és vajazzuk ki a tortaformát.
Olvasszuk meg a vajzsírt lassú tűzön és közben keverjétek el a kakaóval és adjunk hozzá egy narancs reszelt héját. A tojásokat szétválasztjuk, a sárgáját 7 teáskanál xilittel habosra keverjük és hozzáadjuk a már nem forró, de még folyékony vajzsír-kakaó mixet. Ez a keveréssel (ahogy hül) ragacsos, kicsit gumis masszát képez.
Ekkor a maradék kanál xilittel kemény habbá verjük a tojásfehérjét, majd kanalanként hozzáadjuk a kakaós masszát. Ha ez a tojásfehérjével elkeverve nem lesz teljesen egységes, a pici darabkák végül úgy tűnnek majd, mintha direkt, extra csokidarabokat kevertetek volna a tésztába.
A sütési idő kb. 30 perc. Ez nekem minden piskóta-szerű süteménynél beválik. Alső-felső sütés, 180 fok, középső rács, 30 perc alatt kész.
A marcipánhoz:
10 púpozott EK darált mandula
5 EK víz
1 EK rum
0,5 EK vajzsír
2 EK xilit
A csokikrémhez:
1 tojássárgája
1 EK xilit
1dl kókusztej
1 csapott EK kakaó
fél vaníliarúd
1 EK vajzsír
A csokimázhoz:
3 csapott EK kakaó
125g pálmazsír (250 grammos kiszerelésben kapható a bioboltok hűtőpultjában)
A marcipánhoz az őrölt mandulát lassú tűzön melegítsük fel, majd folyamatos kevergetés mellett adjuk hozzá a xukrot, a vizet, a rumot, legvégül pedig a vajzsírt.
A vajzsír talán elhagyható, de szerintem ez is sokat hozzátesz, nem csak állagában (megóvja a kiszáradástól), de ízében is.
A tortában a marcipánréteg került alulra.
A kókusztejbe kapparjuk bele a vaníliát (amíg főtt, a rudat is beletehetjük), hozzáadjuk a kakaót, majd felforraljuk és addig főzzük, míg be nem sűrűsödött. Ez idő alatt egy edény alján vizet addig melegítünk, hogy gyöngyözzön. A tojássárgáját habosra keverjük a xukorral, még géppel, majd amikor már szépen kivilágosodott, a gőz fölött, kézi habverővel kevergetjük, lassan, folyamatosan, és hozzákanalazzuk a kakaós kókusztejet is.
A krém lassan sötétedik, sűrűsödik. Kb. 10-15 percig kell kevergetni a gőz fölött, hogy puding állagú legyen. Nem árt olykor benézni az edény alá, hogy biztosak legyünk benne, a víz nem forr. Fontos, hogy kézzel kevergessük, mert a gép túl gyors.
Lehűtjük jó hidegre, így tovább keményedik, majd hozzákeverjük a vajzsírt. Egy kicsit könnyít a krémen, és ad neki egy kellemes, mogyorós aromát.
Olvasszuk fel a pálmazsírt, keverjük el a kakaóval és tegyük félre hűlni. Kisütjük a lapokat, megkenjük és jó fél órára hűtőbe tesszük. Ha a csokimázat a hideg tortára öntjük, gyorsan kihűl, így kevésbé veszélyes hogy lefolyna. Egy rácsra helyezzük a kihűlt tortát, öntsünk rá sok csokimázat és osszuk el a torta oldalára is egy szilikonlapát segítségével.
Hhűtőszekrényben tároljuk.
Diabetikus Marcipán recept
Jó étvágyat!
Karácsonyi diétás mézeskalács recept
A kalóriafogyasztásra figyelj Karácsonykor is!
Ünnepi receptek
- Karácsonyi menü
- Karácsonyi diétás töltött káposzta
- Pikáns, őszibarackos csirke
- Mézes, ízletes pirított zöldségköret
- Karácsonyi diétás mézeskalács recept
- Mézeskalács díszítő ötletek
- Karácsonyi Kókuszgolyó
- Lisztmentes csokitorta < 30 perc alatt
- Ünnepi Csokitorta marcipánnal diétásan
- Paleo Diabetikus Marcipán
- Illatos és fűszeres (diétás) forralt bor
- Egészséges koktélok
- Sütőtök Turmix, Sütőtökös Palacsinta
- Karácsonyi asztaldekoráció zöldségekből és gyümölcsökből
- Karácsonyi körömlakk díszítés
- Csokiba mártott eper
- Látványos vendégváró sütőtök fondü
- Karácsonyi diétás mézeskalács recept
- Céklaleves (borscs)
- Kagylóleves (Chowder)
- Gránátalmás krémes sajttorta
- Marcipán mikulás karakterek torták tetejére
- Ünnepi Mascarpone Sajttorta
- Diétás répatorta
Fogyókúra tippek>>
Fogyókúra kiegészítők>>
Utolsó kommentek